Helyi demokrácia

A rendszerváltás körüli eufória idején azt hittük, hogy a tanácsrendszer bukásával és az önkormányzatiság intézményének bevezetésével automatikusan megvalósul a demokrácia helyi szinten is. Azután jött a kijózanodás ideje. A városi tanács vb. első titkár helyett lett nekünk jegyzőnk (majd főjegyzőnk, sőt címzetes főjegyzőnk), aki stabilabban van bebetonozva, mint annak idején az első titkár, a tanácselnök helyett pedig van nekünk szabadon választott polgármesterünk. Tanácstagok helyett vannak listáról bekerült, sőt közvetlenül választott képviselőink. A változás körülbelül ennyi. Az apparátus, a csinovnyik gárda nem nagyon változott, a személyek ugyan a kiöregedés, nyugdíjazás miatt lassan cserélődnek, de a szemlélet, a „hivatal” stílusa, a döntéshozatal és a mozgástér alig változott. Maradt a tervgazdálkodás, az önkormányzat lehetőségeit a felülről jövő tervszámok határozzák meg, csak most nem Hároméves terv, vagy Ötéves terv a neve, hanem Költségvetés, amit az Országgyűlés az egy vagy két évre szóló költségvetési törvényben meghatároz. Na és persze a milliárdos látványberuházások, Európai Uniós pályázati pénzekből. Ami hiányzik, az a döntéshozatal nyilvánossága, a beleszólás (nem beszólás), a vélemény-nyilvánítás lehetősége. Ékes példája ennek a most már gőzerővel folyó belváros rekonstrukció, a sétálóutca kialakítása. Az is mondhatnánk, hogy épül a Fidesz és Szamosvölgyi Péter polgármester emlékműve. A kellő hatalommal felruházott testület úgy érezte, eldöntheti helyettünk, hogy mi lesz nekünk a jó. Évtizedekre meghatározza a városlakók, különösen az amúgy is halmozottan hátrányos helyzetű lakótelep-lakók életminőségét az ablakaik alá zúdított városi főút forgalma. A mellékelt képeken látható a város új főutcája - mert a forgalom garantáltan itt marad - de szeptembertől előre jósolhatóan a mostani járműáradat többszörösével. A mentők, tűzoltók eddig zavartalanul átszáguldhattak a főutcán. Most végig szirénázva sem tudnak akadálytalanul - s főleg gyorsan - haladni, nem beszélve a lakótelep nyugalmáról. Hány emberéletbe fog kerülni a lassúság? Készült hatástanulmány erről az egészről? Egy ilyen fontos kérdésben nem kellett volna megkérdezni az érintettek – a lakosság – véleményét? Lehet, hogy mindenki, vagy a nagy többség, vagy egyszerűen csak a többség támogatta volna… De így? Marad a kétség, a morgolódás, a mérgelődés. Talán féltek a megmérettetéstől? Számtalan kisebb-nagyobb horderejű döntés meghozatala is kérdőjeleket vet fel. Csak egy példa: ki döntötte el, hogy hová tegyenek fekvőrendőrt? Miért csak ott van, ahol van? Csak nem ott lakik az illetékes „elvtárs”? Vagy csak ott lakott, és a szerencsétlen fekvőrendőrt ott felejtették? Az állapota (és a többié is) erre utal...